Nyeles lipóma okozta kólika lovakban: hajlamosító és protektív tényezők azonosítás
ahttps://doi.org/10.1111/evj.70104
Az Equine Veterinary Journal szakfolyóiratban 2025 októberében jelent meg tanulmány a lovak nyeles lipóma okozta kólikájáról (Risk factors for equine strangulating lipoma colic: An international, case-control study), ami alapjaiban egészíti ki és strukturálja át a nyeles lipómák előfordulásáról eddig rendelkezésre álló tudást.
A lovak kólikás megbetegedései közül a vékonybél elzáródása az egyik legsúlyosabb, közvetlen életveszélyt jelentő állapot, aminek oka leggyakrabban nyeles lipóma okozta lefűződés (strangulating lipoma obstruction – SLO), különösen az idősebb lovak körében.
Bár a betegség klinikai lefolyása jól ismert, a nyeles lipómák kialakulásának és magának az elzáródásnak a pontos kockázati tényezőiről eddig kevés információ állt rendelkezésre. A tanulmány célja azon kockázati tényezők azonosítása volt, amelyek segítségével a lótartók és az állatorvosok preventív stratégiákat dolgozhatnak ki.
2022 januárja és 2024 májusa között az Egyesült Királyságban és az Amerikai Egyesült Államokban 55 olyan ló esetét vizsgálták meg, ahol nyeles lipóma miatti vékonybél-elzáródást diagnosztizáltak, és ezt a négy résztvevő egyetemi/állatorvosi klinika valamelyikén diagnosztikai laparotomia során egyértelműen igazolták. A kontrollcsoportot 167, az esetekhez megfelelően hozzáillesztett, egészséges, kólikás tüneteket nem mutató ló alkotta. A kutatás során kérdőívek segítségével gyűjtöttek adatokat a lovak egyedi jellemzőiről és tartásmódjáról. Az eredmények több olyan kockázati tényezőt azonosítottak, amelyek jelentősen befolyásolják az SLO kialakulásának valószínűségét:
- Életkor: A korábbi elméletekkel megegyezően a magasabb életkor szignifikáns kockázati tényezőnek bizonyult.
- Fajta: Bizonyos fajták, különösen a pónik, a Welsh D / cob fajtájú lovak, az arabok, valamint a quarter, paint és appaloosa fajták kimutathatóan magasabb hajlamot mutattak a betegségre.
- Korábbi savós patairha-gyulladás: A kórelőzményben szereplő korábbi laminitis drasztikusan, több mint tízszeresére emelte a nyeles lipóma kialakulásának esélyét.
- Istállóban töltött idő: Azoknál a lovaknál, amelyeknél a megbetegedést megelőző négy hétben hirtelen megnövekedett az istállóban töltött idő, szintén kiemelkedően magasabb volt az SLO kockázata.
- Protektív tényezők: A tanulmány kimutatta, hogy azok a menedzsment stratégiák, amelyek az optimális testkondíció fenntartására irányultak, valamint a lovak metabolikus szindrómájának (EMS) aktív, szakszerű kezelése kifejezetten védő hatásúnak bizonyultak, csökkentve az SLO kialakulásának esélyét.
Érdekesség, hogy bár az elemzés korai szakaszában a PPID még kockázati tényezőnek bizonyult az SLO tekintetében, a későbbiekben sem a PPID, sem az EMS nem szerepelt már a releváns rizikófaktorok között. Ez arra utal, hogy a nem kezelt vagy nem diagnosztizált endokrin rendellenességek nagyobb kockázatot jelenthetnek a lovak az SLO kialakulására nézve, mint a diagnosztizált és megfelelően kezelt PPID vagy EMS.
A kutatás rávilágított arra, hogy az SLO nem csupán az idősödő szervezet elkerülhetetlen, mechanikai jellegű „meghibásodása”, hanem szoros összefüggésben áll a ló általános anyagcsere-állapotával. A korábbi patairha-gyulladás és az endokrin zavarok erős korrelációt mutatnak a fokozott zsigeri zsírfelhalmozódással. Azoknál a fajtáknál, amelyek eleve hajlamosabbak a magasabb testkondíció-pontszámra és az inzulinrezisztenciára, nagyobb valószínűséggel alakulnak ki olyan lipómák, amelyek később a bél lefűződését okozhatják. Emiatt a nem diagnosztizált vagy kezeletlen endokrin betegségek rendkívül veszélyesek.
Az istállóban töltött idő hirtelen növekedése rizikófaktorként való megjelenése arra utal, hogy a fizikai aktivitás drasztikus csökkenése és a bélmotilitás ezzel összefüggő megváltozása mechanikailag elősegítheti, hogy a már meglévő nyeles lipóma rátekeredjen a vékonybélre.
A lófájdalom objektív értékelése: nemzetközi szakértői ajánlás
https://beva.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/eve.70099
A Havemeyer Munkacsoport a lovak fájdalomértékelésével kapcsolatban tett közzé konszenzusos jelentést.
A lovak fájdalmának felismerése és értékelése alapvető fontosságú, ugyanakkor kihívást jelentő része a lógyógyászati gyakorlatnak és a lovak jólétének. Mivel a lovak nem tudnak maguk beszámolni fájdalmukról, ezért az állatorvosoknak viselkedésük megfigyelésére, fiziológiai mutatókra és strukturált értékelési eszközökre kell támaszkodniuk. Az elmúlt két évtizedben számos fájdalomskála és módszertan született, azonban komplexitásuk, a használatukhoz szükséges képzés és a klinikai kontextusban való korlátozott alkalmazhatóság miatt a mindennapi gyakorlatban továbbra is inkonzisztens a használatuk. A Havemeyer munkacsoportja, amelynek fókuszában a lovak fájdalomértékelése állt, nemzetközi szakértőket kért fel a lógyógyászat, anesztézia, sebészet, viselkedés és az állatjólét területéről, hogy értékeljék a rendelkezésre álló módszertanokat és kidolgozzák a szabványosítás felé vezető utat.
Áttekintették a meglévő megközelítéseket, beleértve a viselkedésmegfigyelést, az arckifejezések elemzését, az etogramalapú rendszereket, a kompozit fájdalomskálákat, a mozgáselemzést, a kvantitatív szenzoros vizsgálatokat, valamint a csikók, szamarak számára kidolgozott, illetve a műtét utáni vagy krónikus fájdalomra vonatkozó állapotspecifikus eszközöket. Az áttekintés eredménye, hogy önmagában egyetlen módszer sem tudja megfelelően leképezni a lovak fájdalmának rendkívül komplex természetét.
A munkacsoport a rendelkezésre álló eszközök közül az Equine Pain Scale-t (EPS) jelölte meg a rutin klinikai használatra legalkalmasabb eszközként, mivel rövid, többdimenziós felépítésű és megbízhatóságát a munkacsoport több tagja is igazolta. Kiemelték, hogy a sikeres használathoz oktatásra, az elektronikus állategészségügyi nyilvántartásokba való integrálásra és további adatgyűjtésre van szükség, nem pedig újabb skálák kifejlesztésére.
Összességében a jelentés kiemeli, hogy a fájdalomértékelést alapvető klinikai életjelként kell kezelni. A szabványosított pontozás – különösen az EPS – azonnali bevezetése jelenti a leghatékonyabb stratégiát a lovak jólétének biztosítására és a klinikai döntéshozatal javítására, különösen folyamatos validációs tanulmányokkal és az új technológiákkal, például automatizált videóelemzéssel kombinálva.
Perzisztáló ulna: ritka rendellenesség a carpus valgus lábállás hátterében
https://beva.onlinelibrary.wiley.com/doi/10.1111/eve.14222
Az Equine Veterinary Education szakfolyóiratban szintén 2025 októberében jelent meg tanulmány a perzisztáló ulna okozta carpus valgus deformitás sebészi kezeléséről (Surgical management of carpus valgus deformity caused by persistent ulna in three large breed foals).
A csikók végtagdeformitásai (angular limb deformities – ALD) gyakori ortopédiai problémát jelentenek az állatorvosi praxisban, és leggyakrabban a lábtőízület (carpus) befelé fordulásával, vagyis carpus valgus (X-láb) formájában jelentkeznek. A kórkép hátterében számos veleszületett vagy fejlődési tényező állhat, amelyek a radius distalis részén aránytalan csontnövekedést okoznak.
Bár az angol telivér csikók jelentős része mutat enyhe carpus valgust a születése után, ez az első hetekben általában magától, vagy konzervatív kezeléssel (pl. extenzióval ellátott patacipő, sínezés) jól korrigálható.
Műtéti beavatkozásra akkor van szükség, ha a tengelyeltérés súlyos (>10°), vagy ha a csikó négy hónapos koráig nem reagál a konzervatív terápiára, mivel a radius intenzív növekedési üteme ezt követően lelassul.
Lateromedialis röntgenfelvételek deríthetnek fényt egy ritka anatómiai rendellenesség, a singcsont (ulna) teljes csontosodásának (perzisztenciájának) igazolására. A ló törzsfejlődése során a singcsont elcsökevényesedett, így annak teljes kifejlődése atavizmusnak tekintendő. A perzisztáló ulna mintegy rögzítő hevederként korlátozza a radius külső oldalának növekedését, ami a carpus valgus deformitáshoz vezet. Pónikban és minilovakban gyakoribb, nagytestű lófajtákban viszont rendkívül ritka jelenség.
A tanulmány három olyan csikó esetét mutatja be, amelyeknél a kétoldali carpus valgus hátterében a singcsont perzisztenciáját diagnosztizálták. A csikóknál általános anesztéziában mindkét végtagon ostectomiát végeztek az ulna distalis részének részleges kimetszésével. A beavatkozást két esetben kiegészítették és a növekedés lassítására átmeneti epiphysiodesist alkalmaztak a radius medialis oldalán. Egy esetnél a radius külső oldalán csonthártyaátvágást és felpreparálást (periosteal stripping) végeztek. A műtétek után mindegyik csikó medialis extensióval ellátott patacipőt kapott, és 14 napos boksznyugalom, majd fokozatos sétáltatás következett.
A kórszövettani és műtéti megfigyelések igazolták, hogy a singcsontmaradvány hozzá volt nőve a radius külső oldalához, mechanikailag akadályozva annak növekedését. A röntgenfelvételek alapján a csontosodás mértéke egyenesen arányos volt a carpus valgus súlyosságával.
A kezelés sikeressége szoros összefüggést mutatott a csikók életkorával és a csontok állapotával.
- eset: 2,5 hónapos paint horse méncsikó. A röntgenvizsgálat a bal lábon 30°-os, a jobb lábon 39°-os tengelyeltérést, valamint a lábtőcsontok súlyos összenyomódását (crushing) és deformációját mutatta. A műtét sikertelen volt, hat hónappal később is jelentős (28° és 33°) deformitás állt fenn. Ebben a korban a radius növekedési potenciálja már csökkent, ráadásul a lábtőcsontok deformációja eleve drasztikusan rontotta a prognózist.
- eset: 3 napos oldenburgi csikó mérsékelt kétoldali carpus valgus állással (bal: 15°, jobb: 9°) és hyperextensióval. A hyperextensio sínezéssel és boksznyugalommal öt nap alatt rendeződött, de a valgus deformitás három hét után sem javult az extensióval ellátott patacipők hatására. A műtétet követően nyolc hét után jelentős javulás mutatkozott (bal: 5°, jobb: 7°), egy év elteltével pedig a deformitás teljesen eltűnt.
- eset: 4,5 hetes oldenburgi kancacsikó mérsékelt/súlyos carpus valgussal (bal: 23°, jobb: 21°). Hat hét után a tengelyeltérés szinte teljesen megszűnt (bal: 0°, jobb: 2°), ekkor a csavarokat eltávolították, és a harmadik hónap elteltével már nem volt megfigyelhető rendellenes lábállás.
A jelenség pontos oka nagyló fajtákban ismeretlen. Bár póniknál bizonyított a genetikai háttér, nagylovaknál felmerül az evolúciós atavizmus mellett az öröklődő jellegű, de novo mutáció lehetősége is. A tanulmányban a 2. eset apja és a 3. eset anyai nagyapja ugyanaz a mén volt, ami genetikai kapcsolatra utalhat, bár a 2. eset édestestvérénél nem jelentkezett a probléma.
A tanulmány legfőbb üzenete, hogy a carpus valgus lábállás hátterében nagyló fajtáknál is állhat perzisztáló ulna. Ha a csikó nem reagál a konzervatív kezelésekre, röntgenvizsgálatot kell végezni. A perzisztáló ulna korai felismerése és a mielőbbi sebészi beavatkozás elkerülhetetlen a sikeres korrekcióhoz és ahhoz, hogy a csikó teljes használati értékű lóvá fejlődhessen.
Az erdélyi lovak rhabdomyolysisének genetikai háttere
https://www.akjournals.com/view/journals/004/74/2/article-p72.xml
Az erdélyi endemikus, lovaknál előforduló visszatérő rhabdomyolysis genetikai háttere (Genetic background of the Transylvanian endemic equine recurrent rhabdomyolysis) címmel az Acta Veterinaria Hungarica hasábjain jelent meg Kósa Csaba Attila, Szenci Ottó, Lénárt Lea, Biksi Imre, Szép Róbert, Keresztesi Ágnes, Mircea Mircean, Marian Taulescu és Kutasi Orsolya kutatása 2026 májusában.
Az Erdély hegyvidéki régiójában előforduló terheléses rhabdomyolysis patofiziológiájának, prevalenciájának és súlyosságának vizsgálatához a tanulmány genetikai és szövettani tényezőket vett figyelembe.
A visszatérő rhabdomyolysis súlyos formája endemikusan fordul elő Erdély egy jól körülhatárolható régiójában, Hargita megyében. A Székelyföld legmagasabban fekvő két településén, 800 m tengerszint feletti magasságban (Szentegyháza, Kápolnásfalu), a ló rhabdomyolysis előfordulása sokkal magasabb, mint a völgyben fekvő szomszédos falvakban (Lövéte, Homoródfürdő). Ez a specifikus rhabdomyolysis-szindróma általában fizikai megterheléshez társul, de a klinikai tünetek intenzív testmozgás nélkül is jelentkezhetnek. A tünetek közé tartozik az izomduzzanat, izomfájdalom, izommerevség, izomgyengeség, rhabdomyolysis és mioglobinúria, amelyek általában röviddel a munka megkezdése után jelentkeznek. Súlyosabb esetekben nyelési nehézség vagy elfekvés is előfordulhat. A legtöbb érintett lónál az epizódok visszatérőek; krónikus esetekben izomsorvadás figyelhető meg.
A terheléses rhabdomyolysis (ER) egy izomkárosodási szindróma, amelyet általában a terhelés vált ki. Nem egyetlen betegség, hanem több, egymástól nagyon eltérő betegségfolyamat közös klinikai megnyilvánulása. Bár diagnosztizálása általában nem nehéz, a betegség etiológiai besorolása nem egyszerű. Akut tüneteket mutató állatok esetében mind a szerzett, mind az örökletes okokat figyelembe kell venni. Többszöri epizódok esetén valószínűbb a genetikai hajlam.
Számos veleszületett ló vázizom-rendellenesség okozhat ismétlődő terheléses rhabdomyolysis epizódokat. A lovaknál előforduló 1-es típusú poliszacharid-tárolási myopathia (PSSM1) számos klinikai tünettel jár, beleértve az időszakos terheléses rhabdomyolysist, az izomrángásokat, a mozgásbeli rendellenességeket és a parézist. A tünetek leggyakrabban olyan lovaknál jelentkeznek, amelyek nagy mennyiségű abraktakarmányt fogyasztanak, rendszertelenül mozgatják őket, kevés mozgáslehetőséget kapnak, vagy általános anesztézián esnek át. A PSSM1 egyéb tünetei lehetnek olyan hidegvérűeknél, amelyek gyakran homozigóták a GYS1 mutációra, a progresszív gyengeség és az izomsorvadás, ami felállási nehézségeket okoz, még normális szérum kreatin-kináz (CK) aktivitás mellett is.
A GYS1 mutáció által okozott PSSM forma az 1-es típus (PSSM1), míg a GYS1 mutációval nem összefüggő PSSM formák a 2-es típusba tartoznak (PSSM2). Mind a PSSM1, mind a PSSM2-ER glikogéntárolási rendellenességek, de a PSSM2 egyéb altípusai nem azok.
Az erdélyi endemikus, lovaknál előforduló visszatérő rhabdomyolysis-szindróma klinikai tünetei nagyrészt hasonlítanak a PSSM1 tüneteihez. A kutatás célja a genetikai háttér feltárása volt, különös tekintettel a GYS1-mutáció szerepére.
A magaslati (HV) régióban a 33 lóból 14-nél egyszer, 13-nál pedig többször jelentkezett a betegség, a prevalencia 81,8% volt (27/33). A klinikai tünetek megléte vagy hiánya független volt az életkortól, ivartól, a GYS1-től vagy a PAS-pozitivitástól. Ugyanakkor a klinikai tüneteket mutató lovak közül több epizódot észleltek a GYS1-heterozigóta és PAS-pozitív állatoknál. A völgyi (VV) területen a prevalencia mindössze 8,3% volt (12 lóból egynél alakult ki a betegség, de ez három alkalommal fordult elő). A betegség kialakulásának esélye a HV területen 9,1-szer nagyobb volt, mint a VV területen.
A vizsgálatok szerint a GYS1-mutáció gyakoribb a HV területen és az ER-esetek többségét magyarázza. Továbbá szignifikáns összefüggést lehet megfigyelni az ER-re utaló klinikai tünetek és a GYS1 mutáció jelenléte, illetve az amiláz-rezisztens PAS-festés pozitív eredménye között. A GYS1 mutáció és a szövettani tünetek közötti kapcsolat azonban gyengének tűnt, ami arra utal, hogy a GYS1 mutáción kívül más tényezők is hozzájárulhatnak a szövetekben megfigyelt elváltozásokhoz.
A kutatásban nem találtak szignifikáns különbséget az életkor vagy az ivar tekintetében a rhabdomyolysisben szenvedő és nem szenvedő lovak között. A GYS1 mutációval rendelkező lovak esetében 1-14 éves kor között jelentkeznek az izombetegség klinikai tünetei, a PSSM2 esetében 8-11 éves kor között, míg az MFM a kifejlett lovak betegségének számít, gyakran 7 éves vagy annál idősebb melegvérű lovaknál jelentkezik. A kutatásban a legfiatalabb, klinikai tüneteket mutató ló egy éves volt és GYS1 mutációval rendelkezett.
A PSSM1-et meghatározó GYS1 mutáció világszerte számos fajtánál jelen van, különösen magas az előfordulása bizonyos kontinentális európai hidegvérű fajtáknál. A Kárpát-medencében élő hidegvérűek pedig a Belgiumban egykor élt vadlóra (Equus robustus) vezethetők vissza.
Feltételezhető, hogy a rossz minőségű takarmány és a kemény mezőgazdasági munka hozzájárult a GYS1 mutáció kialakulásához. Fenotípusos jellemzőik, származásuk és a változó munkaintenzitás miatt nem meglepő az erőfeszítéses rhabdomyolysis esetek halmozódása az erdélyi HV-állományban. A GYS1 mutáció gyakrabban fordult elő az érintett régiókban élő lovak körében, ami részben magyarázhatja a rhabdomyolysis ezen területeken megfigyelt magasabb előfordulási gyakoriságát. A GYS1 mutáció széles körű jelenléte a két magaslati településen valószínűleg a helyi lótulajdonosok által alkalmazott beltenyésztési gyakorlatnak köszönhető, ami a pénzügyi korlátok és a változatos tenyészállományhoz való korlátozott hozzáférés miatt alakulhatott ki.
Azonban úgy tűnik, hogy a PSSM1-variáns nem magyarázza az izomban előforduló túlzott, rendellenes glikogénfelhalmozódás összes esetét. Az eredmények kiemelik a GYS1 mutációtól eltérő egyéb genetikai rendellenességek (pl. PSSM2) és a kiváltó tényezők, például a munkaterhelés és a takarmányozás szerepét is. A kutatók találtak tíz olyan esetet is, amelyekben a szövettani vizsgálat negatív volt az ismétlődő klinikai tünetek ellenére, és ezek közül négy esetben a genetikai vizsgálat pozitív eredményt adott.
A háttérben megbújó genetikai rendellenességeken kívül a halmozódó esetekben általában más hajlamosító tényezők is közrejátszanak. Változó aktivitást, hosszú ideig tartó korlátozott mozgást és nehéz vontatási munkát figyeltek meg mind a HV, mind a VV lovaknál. Bár a napi takarmányadag a két csoportban nagyon hasonló volt, egy 2018-as, az antioxidánsok rendelkezésre állásáról szóló tanulmány megállapította, hogy a szelén szintje szignifikánsan alacsonyabb volt a HV lovak takarmányában. Emellett az érintett régiókban élő lovak szérum szelénszintje és glutation-peroxidáz aktivitása szignifikánsan alacsonyabb volt, mint a nem érintett területeken élőké. Szintén korábbi tanulmányban merült fel, hogy a PSSM-ben szenvedő, valamint szelén- vagy E-vitamin-hiányban szenvedő lovaknál gyakrabban és/vagy súlyosabban jelentkezhetnek a terheléses rhabdomyolysis tünetei. Viszont az alacsony antioxidáns szint a rendellenes izomglikogén-anyagcseréből is származhat.
Összegzésként elmondható, hogy a glükózanyagcsere genetikai mutációi valószínűleg az elsődleges okai a terheléses rhabdomyolysis magas előfordulási gyakoriságának az érintett falvakban. Ugyanakkor figyelembe kell venni más fontos tényezőket is, mint például az alacsony antioxidáns szintet, a takarmányozást és munkaterhelést. A probléma kezelésére komplex genetikai szelekciós terv, alacsony (vízoldható) szénhidráttartalmú étrend bevezetése antioxidáns-kiegészítéssel és rendszeres aerob edzés ajánlott.